A Tisza Volán kémje a SZKT nyílt napján
Szegedi villamos - beszámoló
(Főrész)


2005-ben esett meg, hogy történetében először a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) nyílt napokat rendezett, ahol minden érdeklődő megtekinthette a cég létesítményeit, kérdezhetett a vállalat vezetőitől és még nosztalgiavillamoson is utazhatott.
A nyílt napot a társaság meghirdette honlapján, ott kattantam rá én is. Úgy döntöttem, hogy lemegyek kérdezni és fotózni. Miskolci túrámhoz hasonlóan itt is olyan szállodába akartam menni, ami villamosvonal mellett van. Lefoglaltam a szállást, bepakoltam az eredeti csehszlovák hátizsákomba, majd vonatra ültem. Miskolcra anno autóval drájvoltam le, de most a vonat egyszerűbbnek és célszerűbbnek tűnt. kőbányai vagyok, és, mivel a Szegedre taró IC-k megállnak a kökin, sokat nem kell buszozni a vasútállomásig. Napszemüveg, fekete ancug föl, irány az állomás. A vonat be is érkezett, egy 20 something hölgyemény gyerekkel megpróbálta kinyitni a vonatajtót, de nem járt sikerrel, mire én sajátos akcentusommal beszóltam neki: itt kell megnyomni. Egy jó darabig nézett, én meg nem tudtam mit néz, aztán rájöttem, hogy azt hivé, én vagyok itt a helyi terminátor. Végül is aztán megnyomta, s feljuttunk a kocsiba. Az út részleteivel nem untatom az olvasót. Ugrunk tehát: megérkeztem Szegedre, a főpályaudvarra (vagy hogy is hívják).
No be is linkelem az első képet:


szegedi pu - nagy piros vonat

Orosz pirosvonat az első vágányon. (Nem elektromos, de legalább sínen megy. Síndöcögény, de nem sárga stb.)

Készítettem néhány képet a pu. előtt végállomásozó 1-es villamosról, amint éppen elhúz a megállóhelyről:

Allomas1

És ahogy távolodik (balra egy vén ikarusz csoda):

Állomás2


Kerek perec megmondtam, hogy távolodik:

Kerekperec


A villamos egy kicsit közelebbről:

Kerekperec2

Nos a villamostípus, amit itt a nyálas olvasó láthatott a Tátra, pontosabban T6A2. Ezek járnak az egyesen, néha feltűnik egy-egy csuklós (KT4D-M)Tátra is, és néha egy-egy bengáli is. Ezekre azért is szükség van, mert anno az SZKT-nak sikerült ilyen kis kapacitású egykocsis járműveket vásárolnia a legforgalmasabb vonalára. Ezért csúcsidőben az utaslemaradások gyakoriak. Az SZKT ezen úgy próbál segíteni, hogy nagyobb kapacitású villamosokat is beállít (lásd fennebb) vagy a tátrákat csatoltan közlekedteti. Az SZKTnál az utóbbi időben egyébként igen dícséretes fejlesztések történnek, de erről majd később.
A szegedi tátrákról még annyit tudni kell, hogy ezeknek - ellentétben a pesti szimpla, vagy a miskolci csuklós tátrákkal (KT8D5) - csak az egyik oldalon van ajtajuk és vezetőfülkéjük, azaz egyirányúak. Ezért fordulásukhoz hurokra vagy deltára (ipszilonforduló) van szükségük.

Jegyvásárlás után folytattam utamat, már villamossal és az Anna-kútnál szálltam le.  A Tisza Lajos körúton folytattam a fotózást, a hármas és négyes vonal közös szakaszán.Szegeden járatlan olvasóknak mondom, hogy három villamosvonal van (és még nehány betétjárat): a Pályaudvar és a a Rókus állomás között közlekedő egyes (ez volt a fővonal), a Tarján és a Fonógyári út között járó hármas és a Tarján és Kecskés között közlekedő négyes. A szegedi vonalhálózat  több változáson is keresztülment, hosszú hanyatló szakasz után ismét fejlődésnek indult. Nemrég kétvágányúsították a Tisza Lajos körúti szakaszt és összekötötték a hármas és négyes vonalakat. (Régebben csak a négyes járt ki Tarjánba, a hármas csak a Dugonics térig közlekedett.)
No nézzük a körúti képeket:

Tisza1

A fenti képen egymás mellett - az összevont tömegklözlekedési sávban - haladó bengáli villamosok láthatók. Érdekes, hogy a szegedi bengálik jóval zajosabbak voltak a miskolciaknál, pedig  a pályát itt is nemrég újították fel. Valószínűleg azért, mert azok jobban karban voltak tartva.

A következő kép - khm.. - teleobjektívvel készült:

Tisza2

Ja! Elektromos tejcsarnok!
Ennyit a Tisza Lajos körútról. Fel is szálltam a következő villamosra

Tisza3


és egy teljes megállót utaztam véle a Dugonics térig, mert ott volt a szállásom. Nem pont a téren kicsit odébb. Itt:

Szallo1

A kép a szálloda erkélyéről készült. Előtérben egy Kecskésről Tarjánba tartó tuja, s háttérben a Dugonics tér. Ezen és a következő képen is

Szallo2

jól látható, hogy a szakasz egyvágányú - a Dugonics tértől kifele. S közeledik a villamos, már itt is van:


Szallo3

Ez természtesen az a tuja, amit két képpel ezelőtt távolodni láttunk.
Készítettem néhány képet a föld színéről is a Petőfi sugárútról, befelé száguldó 818-assal:

ps1

Az alábbi képen a tuja már a dugonics téri kitérőben van, innen a központ felé már kétvágányú a vonal:

ps2

No, de amíg itten rizsázok már el is haladt a szembejövő villamos:

sg3

S már messze jár:


sg4


Ezzel be is fejeztem egyelőre a Petőfi sgt fotózását. Visszavonulót fújtam, de csak egy filmcsere erejéig, hogy bejárjam a 3-as, szintén egyvágányú vonal külső szakaszát.


FOLYTATÁS >>

VISSZA A FŐOLDALRA