A Tisza Volán kémje a SZKT
nyílt napján
A
hármas villamos vonalán
(Másodrész)
A hármas villamos Kálvária
sugárúttól kifelé tartó szakasza a
Kiskundorozsmára tartó vonalszakasz maradványa.
Fénykorában a vonal a Somogyi
utcától indult, végigment a
Kálvária sugárúton, majd keresztezte a
Hódmezővásárhelyre tartó vasuti
pályát, elment a temető mellett, a Postás
sprtelepnél a Fonógyári útra kanyarodott, s keresztezve a Pestre
tartó
vasútvonalat végül megérkezett
Dorozsmára. A vonalat többször
kurtították, először a pesti vasútig, majd a
Postás sporttelepig. Végül a belső
végállomás is egy megállóval
kijjebb, a Dugonics térre került, gondolom azért,
hogy még véletlenül se lehessen
átszállni az 1-es (fő)vonalra. Egészen a nyolcvanas évek végéig
folytatódott, a mindmáig igen
archeikusnak tetsző vonal csonkítása,
míg végül valami transzcendens sugallatra meg nem indultak a
fejlesztések, s a Dugonits téren össze nem
kötötték a 3-as vonalat a 4-essel. S így
már a 3-as is Tarjánig jár.
Anno egyébként két járat is
közlekedett a vonalon, a 3-as és a 7-es. Az
utóbbi
elment egészen Dorozsmáig,
belső
végállomása pedig a legtöbbször a a rókusi kórháznál volt. A 7-es
vonal a Kálvária téren
kanyarodott el a Boross József utcába - ez a vonalszakasz azonban
már megszűnt, csak nyomai lelhetők fel.
A vonal belső szakaszát (nem tudom miért) nem
fotóztam, csak a külsőt, a Vadasparktól kezdődően. A külsõ szakaszon
egyébként a hármas és négyes összevonás után szünetelt a közlekedés,
aztán rövid idõ múlva újraindították a temetõt is érintõ
szekciót, így legalább van mit fotózni, s nem csak a halott villamos
nyomai után kutatni. (azért nyomot is fogunk olvasni a késõbbiekben):
A kitérőben a kifelé haladó villamos várja
a szembejövőt. (A vezér elbújt, nem szereti ha
fényképezik.)
Így néz ki a Benga belülről ( a vonalon csak
bengálik járnak, mert a végállomáson
nincs kiépítve forduló):
Buszablakos bengáli, látható hogy az eredeti
ablakokat kicserélték.
Még egy kép:
E villamoson a szegedi felújítások során az eredeti,
egylábú bőrüléseket is
kicserélték már, babakocsinak is
kialakítottak helyet. A tuja - mint ahogy írtam - nem a végállomáson
áll,
ezért feltűnő hogy mekkora a tolongás
a járaton. Amikor sok évvel ezelőtt a nyolcvanas
években Szegeden jártam ( nagybátyám
pappá szentelésekor), már akkor is ilyen
tömeg volt a hármason. A külső szakaszon akkor is
már csak ketten maradtunk a drájverrel. Persze nem akarok
aljas lenni, na pláne nem akarom, hogy a vonalat
megszűntessék. Az utóbbi idők fejlesztéseinek
köszönhetően azonban már sokszor jóval
többen vannak a kocsiban, amikor hétvégén
visszamentem még ülőhely sem volt a temetőig. Hát
induljunk is el affelé:
Már kereszteztük a rókusi vasutat és a
kanyarban haladunk a temető felé. Közben lehet
szemlélni a felsővezeték-rendszert,
tápkábeleket, szigetelőket, meg a régi,
rozsdás oszlopokat. Egyébként a fenti oszlop
már láthatóan heggesztett, tehát nem olyan
régi, mint amilyennek látszik, csak kissé rohad. Az
igazán ősi kiadásúak szegecseltek.
Kívül-belül. Piros-fehér-szürke enteriőr.
Igazán dizájnos A bengáli hangja, a hangja viszont
az eredeti:
Már rá is kanyarodtunk a temető melletti útra:
És már meg sem állunk a Fonógyári
úti végállomásig. Azaz megállunk, de
addig nem készültek képek. Majd visszafelé.
Íme a desztináción veszteglő szerelvény:
S még kétszer ugynaz (így jobban rögzül):
Ajánlom mindenki figyelmébe a típusra amúgy
nem jellemző szegedi specialitást, a dizájnos
félpantográf áramszedőt.
Vajon a olvasó észreveszi-e a három kép
közötti apró különbéget. ( A
nyertesek között bengáli motorhangokat sorsolunk ki.)
S egy kép oldalról:
Az alábbi kép kissé távolabbról
készült, látható, hogy a sínek
még folytatód(ná)nak tovább. Az
árnyékok már nagyon hosszúak, késő
délután van. Sietnem kellene már, de ez a villamos
még nélkülem tér vissza. Nekem még itt
dolgom van.
Megvárom, míg a
spéci, szegedi festésű, buszablakos FVV 1200-as
visszaindul és a naplemente mentén távolodik.:
És távolodik:
És távolodik - a többi gépjármű
meg közeledik. Dugó van.
Én viszont
tovább indulok kifelé, a vonal maradványait
követve. Anno a 3-as villamos keresztezte a fenti képen
látható főutat, és rákanyarodott
Fonógyári útra. A kanyarról van egy
édes sztorim. Amikor -mint ahogy már említettem -
a nyolcavanas években erre
jártam(nagybátyám pappá
szentelésén), akkor még a vonal megvolt a
Fonógyári úton. S emlékeim szerint, amikor
- nem kis sebességgel - rákanyarodott a
Fonógyári útra akkorát rántott a
bengáli, hogy leestem a székről. Riadtan néztem a
vezérre (mert ugye csak ketten voltunk a tuján - ő meg
én), de ő unottan nézett vissza, mintha
kedvesen azt mondta volna: mi a faszt aggódsz te kis pöcs?!
Azóta megtudtam, hogy ezt a kanyart nem ívekből, hanem
egyenes sínszálakból heggesztették
össze, ezért a merevtengelyes FVV-k mindig
így haladtak át az úton.
Ezt az ívet már leaszfaltozták, de a
pályaszakasz továppi része még a
Postás sporttelepig megvan:
A fénykép befele készült, tehát amerre
nézünk most, onnan jöhetne tovább a
végállomásozon villamos. Ez a kis kurta szakasz
nem olyan rég szűnt meg. Gondolom feleslegesnek
ítélték, hogy bekanyarodjon ide a
szerelvény, forgalmi akadályt okozva ezzel - az
imént látott zsúfolt - kereszteződés előtt.
Amúgy sincs itt semmi.
Az innenső oszlopot már benőtte a dzsuva... - izé dudva. Még egy kicsit
kijjebb megyünk:
Itt a régi peron, szemben egy benzinkút. Itt volt a
vége. De nézzük meg merre haladt tovább a
nyolcvanas években. Mert ugye amint látható itt
egy kitérő volt, ez volt a vonal utolsó kitérője.
Amikor anno itt jártam emlékeim szerint sokat állt
itt a vonat, a szembejövőt várva. Nem volt könnyű az
emlékeim helyszínét beazonosítani. Nekem ez
a 3-as vonal már akkor is igen bizarranak tűnt. Akkor elindult a
Somogyi utcából, a Dugonits téren metszette a 4
-est, majd rendkívül hamar kiért a lakott
területről és teljesen kietlen helyeken kanyargott.
Villamos a semmibe...
A következő képen látszik a vonal utlsó
maradványa, egy felsővezeték tartó oszlop:
Erre haladt tovább a vonal anno. Már több
kitérő nem volt, ha jól emlékszem még
három megállót ment a vili nyílegyenesen a
végkifejletig. A Fonógyári úton
kifelé még vannak gyárak, meg mostanában
mindenféle áruház is épült, s anno a
végállomástól már csak át
kellett csámpázni a vasúti átkelőn
és máris Dorozsmán lehetett az utazó.
Persze - az írások szerint - még régebben a
villamos is átment egészen Dorozsma
központjáig.
Aztán visszavágták a villamost úgy, hogy
végképp ne legyen semmi értelme a vonalnak. Ez a
70-es-80-as években gyakorlat volt. Csonkítsd meg
értelmetlenül, majd mutasd ki, hogy nincs elég utas,
s már fel is lehet számolni. Az akkori idők
idiotizmusát valahogy megúszta a hármas (és
a négyes) vonal, s egyedüli
egyvágányúként megmaradt. Más
városokban Debrecen, Miskolc, Budapest
felszámolták az egyvágányú
vonalakat. A sors kegye folytán itt maradtak meg
egyedül, ha nem is teljes pompájukban, de
legalább a régi szép tuja-aranykor, a 60-as
évek emlékeként.
Persze felszámolásban most is jók az
illetékesek. Most ismét a vasúti
szárnyvonalak következnek.
De hagyjuk a politikát
másra. Én ugyan fel nem megyek a padlásra...,
hanem a szemben látható benzinkúthoz. Inni valami
jó forró kávét, mert kezdek fázni...
Feltöltekezvén visszaindultam, s már látom
is, hogy jön a következő tuja:
Még hosszabbak az árnyékok... Már be is
érkezett a 820-as számú tuja, amit a másik
irányból is lefényképezek. Van időm, nem
fog itthagyni. 10 percet áll a
végállomáson. A képen
egyébként júl látszik a kanyar íve,
hogy merre haladt tovább anno a trámváj.
Portré, egy kicsit távolabbról:
Nem is annyira nagyon-nagyon rosszak a sínek...
A kocsi belseje pedig így néz ki:
Itt még az eredeti bőr, szigorúan egylábú
ülések láthatóak, de az ablaka már
buszablak. Említést érdemelnek még a
lámpabúrák is. Elsősorban azért mert
vannak. Az eredeti pesit gyártású FVV-kben nem
volt búra csak szimpla izzók, úgy ahogy ez a miskolci képeimen is
látható, de
Debrecenben újítottak és már az ott
gyárott kocsikba rendkívül dizájnos
búrákat szereltek be.
Ezeket a meretengelyes villamosokat a 60-as évek elején
fejlesztették ki , de még 79-ben (!) is
gyártották Debrecenben, noha már a
tervezésük pillanatában is elavultak voltak.
Hogy miért gyártották őket mégis.
Olcsó, egyszerű szerkezetek, amelyek a célra megfelelnek.
Igaz, hogy lassan gyorsulnak, még nehezebben fékezhetőek,
de nagy kapacitásúak, sok embert elvisznek és
olyan - nem túl hosszú - vonalakra, ahol sűrün
vannak a megállók, ha nem is ideális, de
alkalmatos járművek.
Tulajdonképpen a fapados bengáli a villamosok wartburgja.
Én sajnálom, hogy kivonják őket a
forgalomból. Ha jól karban vannak tartva és
jóminőségű a pálya, akkor még nem is
zajosak, mint ahogy ezt Miskolcon egy-egy száguldó - de tényleg! -
bengáliban megtapasztalhattam. Azóta ott már nem
járnak. Csak Debrecenben és Szegeden maradtak meg,
még egy darabig.
Aznapi utam végetért, de két nappal később
is fotóztam a vonalat, ezért az is még
idekívánkozik. Bevezetjük az időrelativitást.
Szóval ment-mendegélt a villamos és két nap
múlva délelőtt meg is érkeztt a következő
megállóba.
Leszállok, megvárom a szembejövőt és
lefotózom:
Már távolodik - versenyben a kerékpárral:
Kicsit "rázúmolok":
Érdemes
megfigyelni a felsővezetéket tartó szigetelőt is.
Íme:
Ilyen szép szárnyas Pesten már nincs. Másfélék vagynak. Szegeden pedig
újabban troli jellegű felfüggesztést alkalmaznak
pölö az 1-esen.
A sínek állapottya is gyönyörű.
Közelebbről megnézve:
A talpfák mellett ilyen vas merevítőkkel van
ellátva a vágány. Hasonló van Budapesten is
hasonlóan ótvar vágányok
stabilizálásra, pl. a 28-as belső kőbányai
úti, vagy a 37-es kolozsvári úti
szakaszán. Az előbbinél 15, az utóbbinál 20
km/h-rás sebességkorlátozással. A szegedi
3-as külső szakaszán is 15 km/h a maximális
sebesség, s bizony elég döcögősen is vezetik a
tuját a pilóták.
Beszélgettem erről az egyik vezérrel.
Rosszak a sínek - mondom.
Látnád ezt nyáron, akkor hogy néznek ki -
válaszol.
S mit tudsz olyankor tenni?
Lassabban megyek.
Ezt nehezen tudtam elképzelni, hogy ennél lassabban, de
ha ezt mondja bizonyára lehetséges, úgyhogy
ennyiben maradtunk. A hármas villamost dokumentáló
túrám a következő képpel véget is
ér: