Nem gyakran olvasok rádióújságot, ezért az interneten értesültem arról, hogy az oroszok tízrészes szériában megfilmesítették legkedvesebb könyvemet, Bulgakov „A Mester és Margaritáját”. A sorozatot a Duna Tv adja, s sajnos nem láttam az első négy részt. Valaki azonban hál Istennek digitalizálta és feltette az egyik videó oldalra. Így az interneten én is láthattam, nem kellett várnom a DVD-re, ha kiadják majd egyáltalán. Az 5.-6. részt már szerencsére tévén láttam, ami azért mégiscsak jobb, mint a kisfelbontású netes videó.
Mielőtt leültem a számítógép el megnézni az első négy részt elolvastam jó néhány kritikát, s bizony nagyon jókat írtak a film addig sugárzott részeiről. Ezért nagy várakozással ültem le a monitor elé. S nem csalódtam. Az első benyomás: kitűnő színészek. Különösen Korovjovot játszó színész (Álekszandr Ábdulov) alakítása tetszik. Az is előnyére válik a filmnek, hogy szinte pontosan követi a regényt, annak ellenére, hogy ez egy kissé vontatottá teszi. De mivel ez nem egy „A Mester és Margarita” alapján készült film, hanem a regény filmváltozata, ezért ez így helyes. Nagyon jól átjön a filmen a könyv hangulata és a jellegzetes orosz humor, amely talán a könyvben nem is volt annyira élvezhető, mint ebben a zseniális színészekkel megáldott rendezésben.
Bulgakov „A Mester és Margaritája” nem egy Rejtő regény. Terjengős, néha nehezen olvasható, de nem szabad átlapozni részeket, mert minden egyes szónak, betűnek szerepe van. Ezért kell elolvasni nyolszor-tízszer míg az ember – úgy érzi – megértette. S én még csak négyszer olvastam.
A film – mivel híven követi a könyvet – segít abban is, hogy meglássak olyan dolgokat a regényben, amire eddig nem figyeltem fel.
Nagyon érdekelt az is, hogy a film miképp láttatja a könyv egyik legfontosabb jellegzetességét: a meztelenséget. Mert ehhez azért merészség is kell. A könyvben végig jelen van a pucérság, gondolok most itt a varieté színházba történtekre, s elsősorban arra, hogy a XIX. fejezettől a könyv lényegében szoft(?)pornóvá alakul, s főhősnőnek a filmben elméletileg meztelenül kellene végigjátszania az egészet. Amit eddig láttam filmből az azért nem teljesen meggyőző. Szívesen láttam volna színházból kiáramló teljesen pucér tömeget, de túl sok volt rajtuk a ruha. A rahedli löttyedt hájas test és lógó csöcs tette volna meg a megfelelő hatást. (Szembeállítva Margarita, Natasa és Hella szépségével.) Akkor láttuk volna az Embert olyannak, amilyennek Woland látta: szánalmas, kisstílű nyomorultnak. ([…] az ember Önző falékony húsdarab, Mikép a hernyó, telhetetlen, Mindég előre mász s - harap – Arany János: Kertben). Mert Woland ( s gondolom Bulgakov) semmit nem vetett meg jobban, mint a megalkuvást, a kisszerűséget és az önzést, az önfeláldozást és önzetlenséget viszont ítéletosztóként jutalmazta – örök élettel). S itt tér el legjobban Woland és Ha-Nocri világszemlélete, Ha-Nocri még a Patkányölőt, Júdást is képes szeretni, Woland pedig nem. Vagy mégis? Ki is ez a Woland? Valóban a Sátán-e? Vagy csak az Krisztusi Erő része. Mert, ha azért jobban megvizsgáljuk sem Patkányölő sem Júdás nem volt kisszerű. Ellentétben mondjuk Lévi Mátéval, akiről – érdekesmód – Ha-Nocrinak és Wolandnak is hasonló a véleménye.
Ha-Nocri:
„- Nem, nem, hégemón - tiltakozott a rab [Ha-Nocri], és minden idegszála megfeszült abbeli igyekezetében, hogy meggyőzze a helytartót. - [Lévi Máté] Állandóan a nyomomban van azzal a kecskebőr pergamennel, és szüntelenül ír, jegyez. De én egyszer belenéztem a följegyzéseibe, és megrémültem. Egy árva szót sem mondtam mindabból, ami ott fel van írva. Kérve kértem: "Légy szíves, égesd el a pergamenedet!" De kitépte a kezemből, és elszaladt vele.” II. f.
Woland:
„- Nem is volnál rá képes, hogy velem vitatkozzál, mert, amint már említettem, ostoba vagy - torkolta le Woland, majd megkérdezte: - Nos, miért jöttél? Mondd el röviden, ne untass.
- Ő küldött.
- És mit üzen általad, te rabszolga?
- Nem vagyok rabszolga. A tanítványa vagyok - felelte Lévi Máté egyre dühösebben.
- Más-más nyelven beszélünk, mint mindig, de ez mit sem változtat azon, amiről beszélünk - állapította meg Woland. - Nos?” XXIX. f.
Itt jegyzem meg, hogy sztem Lévi Máté a könyvben a (látható) Egyház szimbóluma, amiről Bulgakovnak ugyanaz lehetett a véleménye, mint nekem. De ez már végképp nem tartozik a film kritikájához.
A könyv másik fontos momentuma – a meztelenség – mellett az interperszonális azaz két ember közötti kapcsolat. Pl: Ha-Nocri és Pilátus, Mester és Margarita, Woland és Margarita, sőt Natasa és Margarita(!). E viszonyokban mindig a mély, erős szeretet, sőt szenvedély a fő jellemző, ami gyakran érintésekben nyilvánul meg. A csókok, ölelések központi elemei a könyvnek. S ne feledkezzünk el a központi kérdésről: Ha-Nocri és Woland kapcsolatáról se. (Noha a könyvben nem is találkoznak – talán nem véletlenül (?).)
Itt jegyzem meg, hogy Pilátus évezredes bűntudata is onnan származik, hogy nem tudta megmenteni az akit szeretett (akinek ez túl erős, az helyettesítse be ezt a szót a „kedvelt”-tel): Ha-Nocrit, mert nem tudta magát beáldozni érte:
„[Pilátus mondja:]- Azt hiszed, szerencsétlen, hogy a római császár helytartója szabadon bocsát valakit, aki azt mondotta, amit te mondtál? Ó, istenek, istenek! Vagy azt képzeled, hogy hajlandó vagyok a helyedbe állni? Én nem értek veled egyet! [kiemelések tőlem] És jól vigyázz: ha mostantól fogva még egy szót is szólsz, ha bárkivel beszélsz, velem gyűlik meg a bajod! Úgy vigyázz magadra!” II.f.
A könyv részletesen leírja, hogy miképp kedvelte meg Pilátus Ha-Nocrit, a filozófust, s hogyan jutott el – kényszeredetten - a vastagon szedett mondatig. (Nem idéztem ide az egészet.) A film hűen mutatja be az egész folyamatot.
Bulgakov könyve meglehetősen érzéki mű, amit a filmnek is vissza kellene adnia.
Folytassuk az eszmefuttatást a meztelenség filmbeli ábrázolásával. A színházjelenet érdemel egy kettest, többet nem. Ellenben a szexi Hella és a színházi büfés találkozása zseniálisan meg volt oldva. Egy ötösalát kapna tőlem. S csak azért alát, mert Hella puncija nem volt látható a filmen.
A főhősnő Margarita meztelensége már problémásabb, igaz, hogy csak az első hat részt láttuk még, ki tudja mi várható. Ez a „fénybeburkolás” olyan izé.
De azért a film alkotóit is meg lehet érteni. Már így is tiltakozik az Ortodox Egyház a sorozat ellen, hát még mit tenne akkor, ha az alkotók „fokoznák a szexet”.
Mielőtt a könyv fő-fő-fő szereplőjét Margaritát (fő-fő szereplők: Mester, Ha-Nocri, Woland és Pilátus) elemezném először néhány szót ejtek a Mestert alakító színészről(Álekszándr Gálibin): jó választás szép szemek és jellegzetes orosz arcvonások, jó színészi játék. Kedvenc jelentem tőle az, amikor bemegy Hontalan szobájába, és teljesen tiszta tekintettel elkezdi magyarázni a történetét Bezdomnij Ivánnak, majd amikor kezébe kerül az a sapka, amelyre kedvese, Margarita ráhímezte az „M” betűt, (Mester), s felteszi a sapkát a fejére, akkor megjelenik szemében az őrület. Érdemes visszanézni.
Ezzel, s várakozásaimmal szöges ellentétben a Margaritát alakító színésznő nagyon rossz választás volt. Pedig ennek a műnek a központi alakja ő. Rajta áll vagy bukik az egész. Nálam speciel bukik. De nem akarok túl kritikus lenni, mert a film Margarita előtti része jó.
Hogy miért választotta a rendező Anna Kovalcsukot a mű címszerepére, az szerintem a mű téves felfogására és dramaturgiájára vezethető vissza.
Mint, ahogy írtam Bulgakov könyve egy érzéki mű, ahol a meztelenségnek, tekinteteknek, az érintéseknek, csókoknak nagy szerepük van.
Amikor Margarita szerepléseit látjuk úgy tűnik föl, mintha egy Csehov darabot néznénk. Nagy távolbabámulások, sóhajtozás, önérzelmek, semmi konkrét testiség. Félreértés ne essék, semmi bajom Csehovval, kedvenc drámaíróm. De Csehov az Csehov és nem Bulgakov. (aki nem tudja milyen a csehovi dráma, annak ajánlom Alfonzó vagy „a három nővér” paródiáját.)
S a legrosszabb az egészben az, hogy épp Margarita esetében tér el a forgatókönyv az eredeti műtől. Sztem lényeges részek maradnak ki.
Most részletesen nekifogok részletesen elemezni egy-két szerintem elszúrt jelenetet, aztán a végén térek vissza Anna Kovalcsuk alakítására részletesen.
Kezdjük Mester és Margarita megismerkedésével. A könyv ezt egyértelműen így írja le:
„ [Margarita a] Tverszkajáról befordult egy mellékutcába, és ott visszanézett. Ismeri a Tverszkaját, ugye? Nohát, ezer meg ezer ember sétált a Tverszkaján, de ő csak engem látott, esküszöm, csak énrám nézett riadtan, szinte talán fájdalmasan. Megdöbbentett... nem is annyira a szépsége, inkább a szeméből áradó rendkívüli magányosság, amit senki sem vett észre!”XIII. f.
A filmben azonban csak ketten mennek a Tverszakján(?), s e lényeges momentum, hogy a szerelmesek, akárhányan vannak is az utcán, csak egymást látják kimarad. Pedig ez rohadt fontos. Aki ismerkedett valaha is lánnyal az tudja ezt. A lány visszanéz, s a fiú azt érzi, hogy csak őt nézi. És tényleg!
Hasonló jelenet van pl. az „Egy csodálatos elmében” (A Beautiful Mind), ahol a John Nasht alakító Russel Crowe a Nobel-díj átadásakor a tömegbe néz, de csak a feleségét (Jennifer Connelly) látja.
A másik probléma az az, hogy amikor Margarita megkérdezi „Tetszenek önnek a virágaim?”, akkor a Mester higgadtan válaszol, hogy „nem”. Pedig a Bulgakov által leírt előzmények után ennek inkább egy „neeeem vazze”-nek kéne lennie.
Íme:
„A nő sárga virágot vitt a kezében. Valami ronda, fertelmes sárga virágot, fene tudja, minek hívják, de tavasszal mindig az jelenik meg elsőnek Moszkvában. És a sárga virág élesen elütött fekete tavaszikabátjától. Igen, sárga virágot vitt! Baljós szín!” XIII. f.
Körülbelül úgy kellene ezt mondani, mint amikor egy buliban odamész egy lányhoz, s megkérdezi, tetszik a ruhám, s Te így válaszolsz. Nem, borzalmas!
Ebben éppen ez a jó, benyalásból nem lesz őszinte kapcsolat - sztem.
Miután a Mester és Margarita megismerkedtek, elkezdődik a kapcsolatuk, s csak bámulják egymást, mint egy Csehov darabban, sehol egy érintés, sehol egy csók. Az egyik jelenetben a szájuk egymás felé közelít, egészen közel, de még véletlenül sem ér össze. (Mi az a csókot is tiltja az Ortodox Egyház?)
Pedig a könyvben Mester és Margarita egy szenvedélyes, testiségben is megnyilvánuló intenzív kapcsolat.
„Úgy belemélyedtem a rólam szóló cikk olvasásába, hogy észre sem vettem szerelmesem érkezését (az ajtót nyitva felejtettem): egyszer csak ott állt előttem, kezében vizes esernyő, ázott újságok. Szeme villámokat szórt, keze jéghideg volt, és remegett. Legelőször a nyakamba borult, és összecsókolt, azután pedig, öklével az asztalt verve, fátyolos hangon kijelentette, hogy megmérgezi Latunszkijt.”
„Makacsul kitartott emellett, és én a vitát elkerülendő (noha valami azt súgta bennem, hogy nem fogok elutazni), nem ellenkeztem vele, megígértem, hogy a napokban elmegyek. Ő azonban kijelentette, maga akarja megváltani jegyemet. Elővettem az összes pénzemet, körülbelül tízezer rubelt, és odaadtam neki.
- Miért adsz ilyen sokat? - kérdezte meglepetten.
Valami affélét válaszoltam, hogy félek a tolvajoktól, és arra kértem, elutazásomig őrizze magánál a pénzemet. Szerelmem elvállalta, táskájába tette a pénzt, összevissza csókolt, mondván, szívesebben meghalna, mintsem hogy engem ilyen állapotban magamra hagyjon, de várnak rá, és ő meghajlik a kényszerűség előtt. Másnap újra eljön, addig is kérve kér, ne féljek semmitől.”
„Azt sem tudtam, hogy boldogultam a kulccsal, a biztosítólánccal. Mihelyt beengedtem, karomba omlott, és hozzám simult vizes orcájával, zilált, ázott hajával. Egész testében reszketett. Csak ennyit bírtam kinyögni:
[....]
- Igen, igen, beteg vagy - mondta szegényke, és felállt. - Miért tetted ezt, jaj, miért? De én meggyógyítlak, megmentlek. Hogy tehettél ilyet?
Láttam füsttől és könnytől bedagadt szemét, éreztem, hogy hideg keze a homlokomat simogatja.”
Szóval nem csak a csók hiányzott az alakításból, hanem a szenvedély is, de persze lehet, hogy csak én vagyok vak, vagy nem vagyok elég orosz. [Visszanéztem: van ugyan két puszi, de úgy látszik a rendező még nem élte át azt, hogy milyen az amikor egy nő az embert össze-vissza csókolja.]
(Ezt a részt megmutattam egyik barátnőmnek, s ő azt mondta, hogy amit itt írok az kizárólag az én piszkos fantáziámnak szüleménye – és ki vagyok én hogy vitatkozzam vele. Ezért azt kérem a hölgy olvasóktól, hogy ugorják át ezt a részt.)
Margarita és csinos szolgálóleánya kapcsolatának bemutatása meglehetősen hűvösre sikeredett a filmben, pedig az én olvasatomban a két nő között komoly - már-már leszbikus - érzelmi kapcsolat van.
Margarita már a szereplő megjelenésének kezdetétől sokat törődik Natasával.
„A furcsa beszélgetés Natasa számára kellemes meglepetéssel végződött. Margarita Nyikolajevna visszament hálószobájába, és egy pár harisnyával meg egy üveg kölnivel tért vissza. Azt mondta Natasának, ő is bűvészmutatvánnyal akar kitűnni, azzal neki ajándékozta a harisnyát és a kölnivizet, mondván, csupán egyet kér tőle cserébe, hogy ne szaladgáljon egy szál harisnyában a Tverszkaján, és ne hallgasson Darja fecsegésére. Azután pedig csókkal búcsúzott tőle. XIX: f”
Sztem a filmben itt sem volt csók.
„Aztán megkönnyebbülve visszaszállt a hálóba, s nyomában beszaladt Natasa is, ruhákkal megrakodva. De a sok holmi - vállfára akasztott ruhák, csipkés zsebkendők, kisámfázott selyemcipellők - mind-mind kiesett a kezéből, a földre hullott, és Natasa összecsapta ekképp megüresedett két kezét.
- Mit szól hozzám, szép vagyok? - kérdezte Margarita Nyikolajevna, és hangja elcsuklott örömében.
- De még mennyire! - suttogta Natasa álmélkodva. - Hogy csinálja ezt, Margarita Nyikolajevna?
- A krém, a krém, a krém! - sikoltotta Margarita Nyikolajevna, a csillogó-villogó aranyszelencére mutatva, s a tükör előtt forgolódva.
Natasa megfeledkezett a földön heverő, gyűrött ruháról, odaszaladt a toalettasztalhoz, és mohón kigyúló szemmel meredt a krém maradványaira. Ajka mozgott, valamit suttogott. Aztán ismét Margaritához fordult, lelkendezve:
- A bőre, milyen a bőre, Margarita Nyikolajevna! Sugárzik a bőre... világít! - De nyomban észbe kapott, odaszaladt a ruhához, fölvette, kirázogatta.
- Hagyja, hagyja! - szólt rá Margarita. - Ne törődjék semmivel! Vigye el az ördög! Különben... tudja mit? Tessék, tegye el emlékül. Igen, legyen a magáé. Mindent vigyen el, ami a szobában van!
Natasa jó ideig mozdulatlanul állt, mint akinek földbe gyökerezett a lába; aztán úrnője nyakába ugrott, össze-vissza csókolta:
- Selyem a bőre! Világít! Sugárzik! És a szemöldöke!!!
- Natasa, vigye ezt a sok rongyot, vigye a parfümöt, mindent, és tegye el, dugja el! - kiáltotta Margarita. - Ékszert, értéket ne vigyen, nehogy a végén lopással vádolják!”XX. f.
A többi Natasás jelenet még nem volt a film eddigi részeiben, az a későbbiekben várható. Margarita boszorkányként is törődik – a szintén boszorkánnyá váló – Natasával. Akár a tavi jelentben, akár akkor, amikor közbenjár érte Wolandnál. S nem beszélve a fő leszbi jelenetről:
„Éjfél közeledett, sietni kellett. Margarita homályosan emlékezett a történtekre, a gyertyák fényére meg egy drágakövekkel kirakott medencére. Beleállt a közepébe, aztán Hella és Natasa sűrű, meleg, piros folyadékkal mosdatta végig. Margarita sós ízt érzett az ajkán, és megértette, hogy vérben fürdetik. Majd a vérzuhanyt másik sűrű, áttetsző, rózsaszínű folyadék váltotta fel, és Margarita elkábult a rózsaolaj illatától. Azután kristálynyoszolyára fektették, és testét nagy zöld levelekkel fényesre dörzsölték. XXIII. f.”
A legnagyobb csalódást a filmben a repülés jelenet keltette bennem. Nem is az ami benne volt, hanem az ami kimaradt belőle.
A jelentben Margarita szétveri Latunszkij - a Mesternek sokat ártó kritikus - lakását, ami némely kritikus szerint kicsinyes bosszú. Pedig egyáltalában nem az. Margarita itt a szerelme elvesztésének összes fájdalmait éli ki, s erre csak eszköz Latunszkij lakása. A cél itt a dühös rombolás, a szenvedéstől való megszabadulás. Hogy ezt Anna Kovalcsuk mennyire alakítja hitelesen, arról majd később. S az ember ül e tévé előtt is csak nézi, s várja mikor jön már a „kisfiús jelenet”, de nem jön. Margarita egyszer csak – számomra – érthetetlen okokból abbahagyja a pusztítást, felül a seprűnyélre és elrepül. Így végződik a hatodik rész.
A könyvben ez egészen más. Margarita – hallván, hogy jönnek a szomszédok – kirepül az ablakon, s elkezdi beverni kívülről a lakások ablakait. Aztán hirtelen abbahagyja. Margarita észrevesz egy kisfiút, s félelmetes boszorkányból, a gyermekét nyugtató anyává válik S szerintem ez a könyv egyik legszebb része, s Margarita jellemének megértéséhez is szükséges.
Idézet következik:
„De a féktelen rombolás egyik percről a másikra abbamaradt. Margarita lesiklott a második emelet magasságáig, benézett a legszélső, elfüggönyözött ablakon. A kis szobában gyenge villanykörte fénye derengett az ernyő alól. A recefüggönyös ágyacskában négyéves forma fiúcska ült, és riadtan fülelt. Felnőtt nem volt a szobában, úgy látszik, mindenki kiszaladt a lakásból.
- Mama, mama! - sipította a fiúcska, és aztán megállapította: - Törik az ablakokat!
Senki se válaszolt, megismételte a hívását:
- Mama, én félek.
Margarita félrehajtotta a függönyt, és belibbent a szobába.
- Félek! - szepegett a kisfiú, és összerezzent.
- Ne félj, ne félj, kicsikém - suttogta Margarita, s igyekezett lehetőleg meglágyítani szélben, repülésben berekedt boszorkányhangját. - Rossz gyerekek verték be az ablakot.
- Csúzlival? - kérdezte a fiúcska, de már nem remegett.
- Csúzlival, persze hogy csúzlival - erősítette meg Margarita. - Most pedig aludj szépen.
- Biztos Szitnyik volt - mondta a gyerek. - Neki van csúzlija.
- Ő volt, persze!
A gyerek vidáman tekingetett jobbra-balra, és megkérdezte:
- Hát te hol vagy, néni?
- Én nem vagyok - felelte Margarita. - Csak álmodol engem.
- Mindjárt gondoltam - mondta a gyerek.
- No feküdj le szépen - rendelkezett Margarita -, tedd a kezedet a fejecskéd alá, és akkor majd tovább álmodhatsz rólam.
- Jó, gyerünk, csináld, hogy álmodjalak - hagyta rá a gyerek, nyomban lefeküdt, fejét kezére hajtva.
- Elmondok neked egy mesét - suttogta Margarita, és forró tenyerét a fiúcska tüskehajára tette. - Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy néni... Nem volt neki se gyereke, se boldogsága, se semmije. És akkor sokáig sírt, aztán pedig megkeményedett a szíve... - Elhallgatott, visszahúzta a kezét: a gyermek elaludt.
Margarita halkan letette a kalapácsot az ablakpárkányra, és kirepült az ablakon.”XXI. f.
Na ugye! Nem kommentálom, önmagárért beszél. Milyen szépen meg lehetett volna ezt csinálni... Egy jó színésznővel.
S ezzel át is térünk Anna Kovalcsukra, mint Margaritára.
Elsőként nézzük meg a karaktert, Margaritát, aki a könyvben 3 személyiségváltozáson megy keresztül, azaz a színésznőnek 4 karaktert kellett (volna) eljátszania.
Az első a szende, szerelmes Margarita, amikor találkozik a Mesterrel és annak „titkos felesége” lesz.
A második a megtört, szerelmét elvesztő asszony, még az Azazelló krém előtt.
A harmadik Margarita, mint boszorkány.
A negyedik Margarita a feltámadása után.
Bulgakov mind a három változás külső belső jegyeit leírja. Az első Margarita dramaturgiájáról már írtam, hogy talán egy kis több szenvedély kéne. De a többi sem sokkal jobb. (Az utolsót még nem ismerjük.)
Margarita megtörésének külsőségekben is megnyilvánuló folyamatát Bulgakov pontosan érzékelteti.
Már a Mester bemutatja a változást, amikor Hontalan Ivánhoz beszél:
„[A Mester mondja:] Szerelmesem is erősen megváltozott (a szörnyről persze nem szóltam neki, de látta, hogy valami kínoz); lefogyott, megsápadt, egyre ritkábban mosolygott, és egyre a bocsánatomat kérte, amiért arra biztatott, tegyek közzé egy részletet a regényemből. Unszolt, hagyjak ott csapot-papot, és utazzam délre, a Fekete-tengerre, szánjam rá erre az utazásra, ami a százezerből megmaradt. XIII. f”
Aztán később Azazellóval történő találkozásakor:
„- Akkor tessék - mondta Azazello, kerek aranyszelencét vett elő zsebéből, és átadta Margaritának e szavakkal: - Dugja el gyorsan, mert mindenki idenéz. Jó hasznát veszi majd, Margarita Nyikolajevna, mert mi tagadás, jócskán megöregítette a bánat az utóbbi hat hónapban. (Margarita elpirult, de nem szólt[.] XIX: f.”
S végül a boszorkánnyá alakulás során:
„A krém könnyen kenődött, és úgy tetszett, nyomban el is párolog. Margarita alaposan bedörzsölte vele az arcát, aztán a tükörbe nézett - és a szelencét egyenest aranyórája üvegére ejtette, amitől az üveg sugarasan megrepedt. Margarita behunyta a szemét, újra a tükörbe nézett, és harsányan felkacagott.
Csipesszel kitépkedett, szélein cérnaszállá vékonyított szemöldöke megsűrűsödött, és arányosan, feketén ívelt élénkzölddé színesedett szemei fölött. Orrtöve fölött nyomtalanul eltűnt a pici függőleges ránc, amely akkor, októberben jelent meg, amikor a Mestert elveszítette. Eltűnt a sárgás kis árnyék is a halántékáról, meg az alig észrevehető szarkalábak a szeme külső sarkából. Orcája finoman kipirosodott, homloka fehér és sima lett, hajából elmúlt a fodrász kezétől származó göndörség.
A harmincesztendős Margaritára természettől hullámos fekete hajú, húsz év körüli nő nézett vissza a tükörből.”
Na ebből az átalakulásból semmit nem látunk a filmen. Anna Kovalcsuk végig lényegében ugyanúgy néz ki. Nem látjuk a megjelent ráncokat. Nem érzékelünk (legalábbis én nem) semmit Margarita szenvedéseiből a boszorkánnyá válása előtt. Pedig a XIX. fejezetben Bulgakov többször ír Margaríta szenvedéseiről, s arról, hogy milyen sokat sír (mert a nők, ha szenvednek sokat sírnak – ők már csak ilyenek):
„Felébredéskor nem sírta el magát, mint oly gyakran, mert azzal az előérzettel ébredt, hogy aznap végre történik valami. Mikor ez a sejtelem feltámadt benne, azonnal melengetni, táplálni kezdte lelkében, nehogy elszálljon.
[…]
Ismeretlen helyen járt álmában, sivár, reménytelen tájon, kora tavaszi borús ég alatt. Pontosan látta a szürke égboltot, a száguldó felhőfoszlányokat, s a felhők alatt nesztelenül szálló varjúcsapatot. Durván összetákolt kis palló alatt zavaros, megáradt patak. Koldus, kopár, örömtelen fák. Magányos nyárfa, s távolabb, a fák között, túl a sövényen, valamiféle deszkabódé, nyári konyha vagy fürdőház, vagy az ördög tudja, micsoda. Minden sivár, örömtelen, az ember a legszívesebben felakasztaná magát arra a magányos nyárfára a palló mellett. Szellő se rebben, felhő se száll arra, sehol egy teremtett lélek. Pokol az ilyen hely az élőnek!
[...]
Margarita szerette volna tovább olvasni, de tovább nem volt más, csak a papiros megszenesedett, kirojtozódott széle.
Könnyeit törölgetve félretette a füzetet, a tükörasztalkára könyökölt, és sokáig ült így, a tükörben visszaverődve s a fénykép szemlélésébe mélyedve. Könnyei lassan felszáradtak, gondosan összerakosgatta kincseit, s egy perccel később már újra el voltak temetve a selyemrongyok közé. A sötét kamrában csengve kattant a zár. XIX. f.”
Na ebből se látunk semmit a filmen. Nem látjuk a kisírt szemeket sem. Pedig akár még szép is a nő ha sír.
A rendező úgy próbálta érzékeltetni Margarita szomorúságát, hogy egyre színtelenebb lett a film. Először azt hittem, hogy a Duna Tv-nél toltak el valamit, levették a színt, de amikor Margarita bekente magát az Azazelló krémmel újra színes lett. Na ez az, ami Koltay Lajosnak se jött be a Sortalanságnál (abból ritka rossz film kerekedett.)
E helyett a Koltay-féle szín-játék helyett nem lett volna inkább célszerűbb egy jó színésznővel eljátszatni a változást? Egy olyan színésznővel, aki már átélt ezt-azt az életében, s tudja mi a szenvedés. Láttatni a szarkalábakat, a finom ráncokat, a kisírt, vörös, kissé bedagadt szemeket, s a boszorkánnyá válás során sminkkel eltüntetni azokat? Esetleg külön forgatási napon fölvéve, hogy a színésznő lelkileg is felkészüljön?
Hogy a boszorkányt mennyire hitelesen alakítja Anna Kovalcsuk, azon már lehet vitatkozni. Nekem az etalon - az amúgy általában vígjátékokban szereplő - Cameron Diaz a „Vanília égboltban” [felhívom a figyelmet e linkelt oldalon látható Diaz képre!], ahol ő ugyan nem boszorkányt játszik, csak valami hasonlót. A filmben Diaz végig egy gyönyörű nőt játszik, de amikor a film végén a másik főszereplő Tom Cruise főlé hajol, nem csak ő, hanem még én is megijedek tőle. S végig, az egész filmben a jelenlétében van valami egészen félelmetes. ( A film egyébként rossz, csak Diaz jó benne, de hát ő mindenben jó - szerintem.)
Én ezt hiányoltam Anna Kovalcsuk játékából.
S a Latunszkij lakásában történő rombolása sem volt hiteles. Egyszer voltam Hobo egyik József Attila estjén, ahol Hobo egy jelenetben tör-zúz. Ő ott volt. Annyira, hogy a tükör összetörésekor a keze is megsérült, s folyt belőle a vér.
A másik: Anna Kovalcsuk boszorkányos nevetése a romboláskor. Na az se volt az igazi. Ennek olyan ideges, sírásba hajló nevetésnek kellett volna lennie, mint, amikor az emberből kitör a tömérdek átélt fájdalom, keserv és szenvedés.
Margarita feltámadása utáni állapotát még nem láthattuk. Kíváncsi vagyok vajh látjuk-e? Bulgakov így ír erről:
„- Minden rendben - állapította meg Azazello, és a következő pillanatban már ismét az élettelenül fekvő szerelmeseknél termett. Margarita arca a szőnyegbe fúródott. Azazello vaskezével megfordította, mint egy játékbábut, és közelről az arcába nézett. És a megmérgezett nő arca a szeme láttára megváltozott. Még a zivatar előtti sötétségben is látszott, hogy elmúlik róla a boszorkaság, a kancsal, gonosz vigyor. Vonásai kisimulnak, elernyednek, s fogát már nem ragadozómosolygásban vicsorítja, hanem fájdalmas, nőies grimasszal szorítja össze. Azazello ekkor szétfeszítette hófehér fogait, s néhány cseppet töltött a szájába ugyanabból a borból, amellyel megmérgezte.”
U'vígyim, kák 'Bulgákov szká'zál bi, u'vígyim dárá'gíje druz'já.
Aki azt szűrte le az elemzésből, hogy én
le akartam ezzel a kritikával húzni a filmet az nagyon
téved. Mindenkinek azt javaslom, hogy nézze meg a
következő részeket is. Jó film. Az, hogy nem
mindenben felel meg az én
ízlésemnek
csak annyit jelent, hogy megér ez a mű még jó
néhány filmes feldolgozást.